Cégtörténet

 

Minden olasz kávénak története van. E történetek szinte mindegyike egy ambiciózus ember kávé iránt érzett szenvedélyes szeretetéről, minőség iránti elkötelezettségéről, sikereiről, olykor kudarcairól és természetesen magáról a kávéról szólnak. A Caffé Perté esetében ez az ember Giampiero Roncadi.

A történet

A Roncadi család több mint 50 éve foglalkozik kávéval. Idősebb Roncadi harmadik  területi képviselője volt az egyik nagymultú olasz kávépörkölőnek. Olyan szoros baráti viszony fűzte őt a cég akkori tulajdonosához,  hogy 1966-ban született fiát róla nevezte el Giampiero-nak .

A családfő 1974-ben önálló céget alapított Caffé Pelé néven és a Modena melletti Medollában megépítette a család első kávépörkölő üzemét. A Roncadik kiváló minőségű kávéjukkal hamar meghatározó szerepet töltöttek be egész Modena tartományban.

   

A 80-as évek végén jött az ötlet, hogy a Caffé Pelé a magyarországi piacon is megvesse a lábát. Kezdetben importálták a kávét, majd annak érdekében, hogy mindig friss kávét tudjanak szállítani partnereiknek, a 90-es évek elején pörkölő üzemet építettek Kecskeméten.

A hazai cég nagy lendületet vett, amikor az ifjabb Roncadi, Giampiero 1995-ben átvette a cég irányítását és megalapította a Caffé Perté Kereskedelmi Kft.-t. A vállalkozást kezdetben mindössze három elhivatott munkatárs alkotta, de a kávé iránti szeretetüknek és a kivételes szakértelemnek köszönhetően a cég hamarosan látványos növekedésnek indult.

A Caffé Perté 2002-ben Budaörsön megépítette európai színvonalú központját és pörkölő üzemét. Ma mintegy 25 munkatárs gondoskodik a több mint ezer hazai és külföldi kávéházi partner kiszolgálásáról.